Ajánlom a könyvet azoknak az olvasóknak, akik sokszor magányosnak érzik magukat. Egyedül hagyva terheikkel, problémáikkal. Mindazoknak akik valamilyen betegséggel, fogyatékkal élnek. Olyanoknak, akik kevesebbnek tartják magukat másoknál. Akiket az élet megcsúfolt, és valami újat szeretnének kezdeni, de nem tudják hogyan. Azoknak, akiknek nincs erejük semmihez. Úgy érzik nincs saját akaratuk, másokra vannak utalva, nem képesek önálló döntéseket hozni. Olyan embereknek, akik elzárkóztak a világtól, és azt gondolják, számukra már nincs remény. Egyedülállóknak, házaspároknak, akiknek nem adatott meg a gyermeknevelés öröme. Azoknak akik elveszítették gyermekeiket, szeretteiket. Legvégül azoknak a keresztény testvéreimnek, akik elbátortalanodtak. Kérem higgyék el, nincs olyan helyzet, amiből ne lenne kiút. Sokáig éltem céltalan, önpusztító életet. Míg egy nap amikor már mindent feladtam, új életet kezdhettem. Volt valaki aki megváltoztatta az életemet. Begyógyította lelki sebeimet. Nap mint nap vigasztal, bátorít engem. Van valakim, aki önöknek is szívesen segít, van valaki, aki feltétel nélkül tud szeretni. Kívánom, hogy a könyv végére Ön is ezt gondolja, mert… bekopogtatott Önhöz... a remény.
1. Uram, Te megvizsgálsz, és ismersz engem.
2. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
3. Szemmel tartod járásom és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4. Még nyelvemen sincs a szó, Te már pontosan tudod, Uram.
5. Minden oldalról körül fogtál, kezedet rajtam tartod.
6. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
7. Hová menjek Lelked elől? Orcád elől hova fussak?
8. Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, Te ott is ott vagy.
9. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
10. Kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
11. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
12. A sötétség nem lenne elég sötét Neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal,
a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
13. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
14. Magasztallak, mert csodálatos vagy. Csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
15. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
16. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben meg volt írva. A napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.
17. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma.
18. Számolgatom, de több a homok szemeknél, s a végén is csak Nálad vagyok.
(Zsoltárok:139:1-18)
Bevezető
Fogom a kalapácsot, és ütni kezdem Andráska jégszívét! Engedj be! – ordítom! Csak szeretni akarlak! Minél jobban ütöm, annál jobban vastagodik. De hát a jégnek repednie kell! – morgolódok. Megpróbálom megérinteni. Nem tudom, iszonyú hideg. Csurom víz vagyok. A hideg végigkúszik a gerincemen. Kapkodni kezdem a levegőt. Érzem, hogy fuldoklom.A lábaim összecsuklanak alattam. Ne menj el, ne hagyj itt, suttogom. Hirtelen felébredek.
Már megint légszomj. Szorongok, félek a kudarctól. A telefon után kapok, felhívom lelkipásztor barátomat. Halkan imádkozik. Lassan megnyugszom.
Andráska élt tizenöt évet. Meghalt AIDS-ben 2004 októberében.
Beosonok Bátorka szobájába! Hanyatt fekve alszik. Nagyokat szuszog, majd elkezd morogni.
Hatalmasat sóhajtok! Fölébred! Az arcomba nevet.Mama!- Nagyon szeretlek!
Megfordul, és alszik tovább. Kinézek a szobája ablakán! A város gyönyörű, az éjszaka fényében fürdik! El tudok benne bújni. Arra gondolok, hogy évek óta itt élünk közöttetek. Nem is sejtitek, hogy mind a két fiam AIDS-beteg! Mit tennétek, ha tudnátok? Gyűlölnétek? Elüldöznétek magatok közül?Úgy bánnátok velem is mint a szüleikkel? Miért kell olyan társadalomban élni, ahol titkolnom kell a gyermekeim betegségét? Hányszor el akartam mondani, de inkább hallgatok és vigyázok! Rátok is, ahogy csak tudok! Ötven éves vagyok. A nap huszonnégy órájában fáj valamim. Az egészségemmel fizettem. Vajon megérte? A lelkem meggyógyult, és lehet, hogy fizikailag is rendbe fogok jönni. Sokat köszönhetek nekik. Miattuk lettem azzá, aki most vagyok. Egy érett, megbízható ember.
Nézem Bátorkát, az én gyönyörű fiamat, és elkezdek sírni.
A könnyeim égetik az arcomat! Kiosonok, nehogy meghallja. Bekapok egy fájdalomcsillapítót!
Egy hangot hallok: Ne félj! A világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, ÉN legyőztem a világot!
A remény újra betölti a szívemet.....
1 megjegyzés:
Dicsőség az Istennek! Nagyon szivhez szóló történeteket ir az iró!
Megjegyzés küldése