Megtöretve. Negyedik fejezet. Kiút a pokolból.

Sokan mondták nekem,hogy nem vagyok normális, a munkám miatt. De én tudom, hogy  az Úr Jézus szemében ők voltak akkor  a legfontosabbak  a világon. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Nagyon sok keresztény elmegy misszióba. Sokakat bebörtönöznek, megölnek,  ellássák a holttestüket.

Az ázsiai, afrikai hívőket halálra kínozzák. Afrikában templomok falára szegezik őket. De megyünk, mert az Úr szeretete szorongat minket. Az életünknek egy célja van. Megismerni  az Úr Jézus Krisztust, és elmondani az embereknek, hogy van bocsánat a bűneikre. Van Isten, aki kész megszabadítani azt, aki hozzá kiált, bármilyen helyzetben is van. Van lehetősége a bűnbánóknak, hogy a mennybe jussanak. Bizony sokszor félünk, de továbbmegyünk, mert megéri. Sokan azt mondják ez áldozat, de ez nem így van. Az Áldozat a kereszten ontotta  vérét, hogy örökre szabadok lehessünk. Szerintem ez inkább megtiszteltetés, egy csodálatos kiváltság.

Tudom, hogy könnyebb elfordítani a fejünket.Megtettem én is. Ha kapcsolatba lépek valakivel, az felelősséggel jár. Sok időt, és néha  a pénzünket is oda kell szánnunk. De megéri, mert nincs annál nagyobb öröm, mint amikor látom, hogy életek változnak meg.Néha az utolsó pillanatban.

Mivel minden este kijártam, szinte gyermeki örömmel vártak. Isten sokszor megajándékozott kellemes meleg  idővel. Körbe rakták a padokat, és így néha tíz –tizenöt fiúval is beszélgethettem. Mindenről lehetett velük beszélgetni. Nagyon nyitottak voltak. Én pedig hálás voltam a bizalmukért. Egyre jobban megszerettem őket.

Volt köztük hajléktalan, nem is egy. Ha tudtam, vittem ruhát, ennivalót. Ha szükséges volt, a megfelelő intézményhez irányítottam őket. Sokszor elkísértem őket, mert féltek a hajléktalan szállóktól, melegedőktől, és a vizsgálatok eredményeitől is, persze nem alaptalanul. Hány élet változott meg miattam nem tudom, de azt igen, hogy e nagyszámú seregből összesen két fiúval tartom a kapcsolatot.

Sokan meghaltak AIDS-ben, és ez nekem is nagyon fájt!

A munkám célja a megelőzés, és az volt, hogy rá vegyem őket, menjenek el szűrésre. Ez nem sokszor sikerült, pedig mindegyikőjüknek felajánlottam, hogy elkísérem őket. Nem értettem miért, míg egy szép napon én is elmentem. Azt a hetet nem kívánom senkinek! Már évek óta egyedül voltam, mégis féltem! Iszonyúan! A két hét mire megkaptam az eredményt, borzalmas volt. Minden nap százszor átgondoltam, elkaphattam-e? Ilyenkor az ember még azt is bebeszéli magának, amit soha nem tett meg.

Ettől kezdve megértettem a félelmüket! Megpróbáltam nem erőltetni, hanem szelíden rábeszélni őket. Sokan nem mentek el a szűrésre, bár tudták, hogy valószínűleg megfertőződtek. Pár év múlva a kórházban találkoztam velük. Megtörve, belefáradva, mégis harcolva minden percért.

Volt köztük egy fiú, József, akivel jó barátok lettünk. Soha nem ismertem ilyen léha embert. Állandóan hazudott! Hazugságai mégis a mese szépségével hatottak a többiekre. Bár ez az életvitel magába hordozta a hazugság helyzetét, neki mégis ez hozta meg a népszerűséget. A többi meleg fiú nagyon „szerette” történeteit. Mindig elfelejtette velük kik is ők valójában az emberek szemében.

Amikor Józsefnek először beszéltem  az Úr Jézus váltságművéről, remény csillant meg  a szemében. Eljött velem egy istentiszteletre! Gyönyörűen felöltözött, hóna alá csapta a bibliáját, és úgy lépett be a gyülekezet ajtaján, mint egy királyfi.

Az is volt! Isten királyságának újjászületett báránya.

Néhány hét múlva megtudta, hogy HIV+. Évek óta magában hordozta a vírust. Nem értettük miért most derült ki. Azt hittük Isten majd meggyógyítja, és új életet kezdhet. Sajnos nem így történt. A Corso, és a barátok hiányoztak neki. Másfél évig tartott a leépülése. Ha lehetett, minden nap meglátogattam. Órákig ültem az ágya mellett. Testápolóval kenegettem repedezett, sebzett bőrét. Megpróbáltam enyhíteni testi,és lelki fájdalmait. Az utolsó percig tervezett, harcolt az életben maradásáért. Harminchat éves korában az Úr hazavitte. Végre megpihenhetett.
Egyszer ahogy sétáltam a kórházból hazafelé, kinyújtottam a két kezem, és azt láttam, hogy nem is az én kezeim, hanem az Úr Jézuséi. Isten megtisztelt azzal, hogy megmutatta, bármire képes használni egy odaszánt életű hívőt. Soha nem használtam kesztyűt, de nem is fertőződtem meg,mert az Úr megvédte,,saját kezeit".

Soha nem ítélkeztem felettük! Szerettem őket teljes szívemből! Amit tudtam megtettem, de a munkámnak láthatóan nem sok eredménye volt! Ez időnként el is bátortalanított. Sokan megfertőződtek az évek alatt! Sajnos a legtöbben meg voltak győződve arról, hogy melegnek születtek, és betegek. Pedig ez nem igaz. A homoszexualitás bűn, és nem betegség. Isten férfivá és nővé teremtette az embert. Csak képzeljék el, ha így lenne, akkor az Úr két férfit, vagy nőt teremtett volna. Ez pedig gonosz hazugság. Amit ők hittek az az igazság elferdítése. Így akarták elaltatni lelkiismeretüket. Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst, és meg akarja menteni. Ezért is küldött közéjük.

 http://visszaavalosaghoz.hu

/http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/