Megtöretve. Ötödik fejezet. Kiút a pokolból.

Mint keresztény ember, kötelességemnek tartottam látogatni őket, de a szabad akaratukat nem befolyásolhattam. Emlékszem, amikor először mentem a kórházba.  A félelemtől reszkettek a lábaim.

Addig nem volt baj, amíg az utcán vagy a McDonald's -ban beszélgettem velük.
De a kórház, az más volt.

Amitől igazán rettegtem, az a haldoklók látványa volt. Emlékszem, ahogy közeledtem a kórház felé, úgy fogyott el az erőm. Mire odaértem, szinte ólomlábakon jártam.

Megpróbáltam mindenfélét kitalálni, hogy visszaforduljak, de a lábaim nem engedelmeskedtek nekem. Sírtam a félelemtől.

Folytak a könnyeim és nagyon szégyelltem magam. Egyedül voltam, de mennem kellett. Egyszer csak felnéztem az égre, és mint egy hatalmas madár, képzeletemben megjelent Isten és ezt mondta!- Ne félj! Én őrzöm ezt a helyet.
Menj bátran! Ők fontosak nekem!

Mire a kórterem ajtajához értem már száraz volt a szemem. Ettől kezdve, amikor csak tudtam, meglátogattam azokat a meleg fiúkat, akik megfertőződtek.

Szabad ember voltam. Azt tettem, amit akartam. Nappal a Vár könyvtárába jártam tanulni, este Teológiaiára, és utána az utcára dolgozni. Úgy osztottam be az időmet ahogy akartam! A fizetésem nem volt valami sok, de elég ahhoz, hogy megéljek. Valahogy mindig kaptam valamit a családomtól, a barátaimtól. A legfontosabb az volt, hogy egészséges voltam. Bár a lelkem akkor már nagyon meg volt törve, de az egészségem nagy kincs volt.Tudtam ezt, vigyáztam is magamra. Mindenhová gyalog jártam, és közben énekelgettem, imádkoztam. Nap, mint nap  hordoztam a „pácienseim” nyomorúságát. Hála Istennek, mégsem telepedett a lelkemre. Azt a fájdalmat ami az ő lelkükben volt, más nem is tudta volna sem elhordozni, sem gyógyítani. Lehetetlen. Isten az egyetlen, aki képes letörölni a könnyeket, begyógyítani a sebeinket. Ő ismeri a lélek húrjait, hisz Ő teremtette az érzelmeinket is. Ezért bárkit bármiből képes meggyógyítani, megszabadítani. Ezt a reményt kellett átadnom  nekik.

Az első fiú akit a kórházban meglátogattam nem erősített meg abban , hogy ott a helyem. Ahányszor csak bementem hozzá, elbátortalanított. Kiabált velem, és mindent megtett , hogy Istent elutasítsa. Ez a lelkemnek nagyon fájt, mivel tudtam, hogy nem sok van neki hátra. Ha nem fordul Isten felé, menthetetlenül a pokolba kerül. Egyik reggel ahogy kinyitottam a szoba ajtaját láttam, hogy az ágya be van vetve. Tudtam hogy meghalt. Ahogy ott álltam az ágya mellett, hirtelen iszonyú fájdalom járta át a lelkemet. Láttam ahogy viszik a pokolba, és ordít, de már nem hallgatja meg senki. Akkor ébredt rá, hogy végleg elutasította az örökéletet. Az Úr Jézus Krisztus ott zokogott mellette. Akkor már nem tehetett érte semmit.  Isten tiszteli az ember szabadakaratát. Az a szörnyű fájdalom teljesen megbénított. Nem tudtam megmozdulni. Abban biztos voltam, hogy a szívem meghasad bennem, és meghalok. A fájdalom elviselhetetlen volt. Isten néhány percre megengedte, hogy átéljem mennyire fáj neki ha valakit örökre elveszít. Nem azért teremtett bennünket, hogy a pokolba kerüljünk. A látomás után még órákig zokogtam. Addig is szerettem őket a magam módján, de  ezután már feltétel nélkül tudtam bárkit szeretni, elfogadni. Persze nem az életvitelét, hanem az embert magát. Igazából nem értettem mi a pokol. De …

Egy éjszaka álmomban Isten megmutatta, hogy valóban létezik a Pokol. Rettenetes volt. Láttam a Mennyországot, de akkora volt a szakadék a Pokol és közte, hogy lehetetlen volt átmenni. Sűrű, szürke, áthatolhatatlan sötétség. Egyedül ,örökre elveszve. Aki ott van állandóan vádolja magát, és Istent. Nem szabadul meg sohasem. A legtöbb ember nem törődik ezzel, pedig a halálunk után mindannyian találkozunk Istennel. A Biblia szerint minden térd meghajol előtte. Mindig elszomorít, ha emberek viccelődnek, hogy ott lesznek a barátaik. Ha nem fordulnak Isten felé, ez így is lesz, de nem lesz jó kedvük, és nem lesznek együtt. A pokol egy elkülönített hely azok számára, akik büszkeségük miatt elutasítják az Úr Jézus Krisztus váltságművét. Csak bejárata van, kijutni lehetetlen. A jó emberek sem jutnak a mennybe csak azért, mert emberi jóságuk által akarják ezt kiérdemelni. Ez is ördögi hazugság. Csak annak van belépője, aki megalázza magát, mint egy gyermek, és segítségül hívja az Úr nevét. A Biblia ezt tanítja, és én hiszek neki.

http://istenletezik.hu/    http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet
http://visszaavalosaghoz.hu