2014. január 4., szombat

Megtöretve. Hetedik fejezet. A melegek között.

László a transzvesztita!

László, munkatársam és barátom volt!

Sajnos már gyermekkorában azt hitte magáról, hogy ő valójában lány, aki félresikeredett. Sokszor fölvette édesanyja ruháját titokban. Ilyenkor egy nem létező mikrofonban utánozta a sztárokat. Művészi szinten tanulta meg a sminkelést, a csábítást, és a hazudozást. Így nemsokára őt is elnyelte az éjszakai élet. Hogy milyen sokszor bántották, és hogyan kínozták gyermekkorától fogva, azt nem tudom leírni. Sem önök, sem én, nem tudnák elviselni. Rendszeresen meleg bárokban lépett föl. Néhány ilyen bárba én is bementem, sőt ott találkozgattam vele is. Szerintem nem is fogtam föl, hogy hol vagyok. De a világ végére is elmentem volna utánuk, mert én a Jó Pásztort követtem, aki ha egy báránykája elcsatangol, ott hagyja a másik százat, és addig megy utána, amíg az elcsavargott bárány meg nem érti, hogy úgy szereti, ahogy van. A változást majd a Pásztor munkálja ki a szívében, nem neki kell megváltoznia. Csak fogadja el az Atya szeretetét. 



A Bibliámban van egy gyönyörű rész, ahol az Úr együtt eszik parázna nőkkel, vámszedőkkel. Ma ezt úgy mondanánk: szajha, meleg, gyilkos, kábszeres. Nos, ha az én Uram nem szégyellte őket, akkor ugyanazt én is megtehettem.



Bizony együtt ettünk, sírtunk, nevettünk. László számára én voltam a példakép. Megismerkedésünk után nem sokkal, ő is szociális munkás lett. Évek múlva, amikor elvégeztem egy egészségügyi iskolát, ő is beiratkozott egybe, és sikeresen el is végezte. Azóta betegápolóként dolgozik. Simulékony modora, becsülettel végzett munkája miatt hamar megszerették. Sajnos néhány év múlva megtudtam, hogy fehér mágiával, boszorkánysággal foglalkozik. Ha nem fordul el ettől, már csak Isten trónja előtt fogunk találkozni utoljára. Sokáig azt hittem újjászületett keresztény, de nagyot csalódtam, amikor megtudtam,hogy évekig csak megjátszotta,hogy hívő testvérem. Valószínű, hogy azt hitte,ez kell ahhoz,hogy elfogadjam, pedig ez soha nem volt feltétel. Isten menti meg az embert, nem én. Sokat fektettem az életébe, sokszor órákig beszélgettem vele. Mindig úgy hívott: tesókám. Nem ő volt az egyetlen,aki becsapott. Egy másik transzvesztita nagyon gonosz tervet eszelt ki ellenem,és a gyerekeim ellenem. Nagyon sok meleget megzsarolt, mert tudta ,hogy milyen pozícióban dolgoznak.

Én sokkot kaptam, amikor megláttam, néhány olyan embert, akikről soha nem gondoltam volna, hogy melegek. Hosszú évekig, ha valaki meg akart ölelni, legszívesebben eltörtem volna a kezét. Annyira összetört az ott látott, hallott sok gonoszság, hogy évekig menekültem, ha valaki meg akart érinteni. Isten nem engedte, hogy tartósan megmaradjanak a lelki sérüléseim. Az emlékek megmaradtak, de a fájdalom elmúlt.

Bármit is tettek ellenem, a szeretet és a megbocsátás, a haragot, csalódottságot, imává változtatta. Ha ma találkoznék velük, ugyan ott folytatnám. Megölelném őket, és csak szeretném, és szeretném mindkettőjüket.
Csak Isten tudja, milyen nehéz múlt van mögöttük. Sajnos előfordul köztük öngyilkosság is. Évekig gyűjtenek pénzt, hogy átoperáltassák magukat, de hiába teszik, mert a baj a fejben van. A gondolkodásukat kellene először megváltoztatni, és erre csak a Szentírás képes. Senki sem úgy gondolkodik róluk, hogy ezt a férfit valaki megrontotta gyermekkorában. Nos a megerőszakolt gyerekek minimum 80% az utcán végzi. Akarat gyengévé válnak,és így bárki uralkodhat rajtuk. Sokan így tudják őket kirabolni, megverni, zsarolni, rabszolgasorsban tartani. Üvölt a szívemben a fájdalom amikor hallom, mit tettek velük.
Találkoztam megerőszakolt kisgyerekekkel. Két évig szolgáltam feléjük, aztán abba hagytam, mert miattuk állandó lelki fájdalomban éltem. Mondtam Istennek, ha nem hagyom abba, megőrülök. Azóta nem engedi közel hozzám őket. Pedig már azon gondolkodtam, hogy ilyen gyerekeket kellene nevelnem. Ha egészséges lennék, őket választanám. Az egyik börtönből írt nekem egy volt pedofil ,  egy gyönyörű verset Krisztus keresztjéről .Gyönyörű, erőteljes verset. Amikor elolvastam a levelét, megdöbbentem,mert az írása egy hat éves fiú írása volt. Isten azt mondta,akkor erőszakolták meg.
Ő is ezt tette más gyerekekkel,és folytatódott volna,de Isten az Ő nagy szeretetével utána nyúlt, és elszakította a láncait. De bűnhődik minden tettéért, hosszú évekig. A világban ma kb.harmincmillió gyermekrabszolga van, nagy részük gyermekprostituált. Az ázsiai országokban ötven dollár egy gyerek, akiket kiszolgáltatnak az európai szexturistáknak is. Ha itt nálunk törődtek volna velük, ma nem lenne itt sem ennyi meleg, leszbikus, prostituált, pedofil . Budapestet úgy hívják a pornográfia fellegvára. Nos én nem vágyom egy ilyen címmel büszkélkedő városban élni. Ha rajtam állna már rég, nem itt élnék.

Néhány fiú megértette Isten szeretetét, és megbocsátását. Mindannyian vágytak normális családi életre, és arra, hogy valaki feltétel nélkül szeresse őket.
Hiszen megnyomorította őket természetellenes életük. Vannak nagyszerű példái annak, hogy a legborzalmasabb életből is van kiút, ha elfogadjuk Isten segítségét.
Sokáig azt hittem ez a legfájdalmasabb munka, ami létezik.

Pedig a java még hátra volt.

http://visszaavalosaghoz.hu/

http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/

Nincsenek megjegyzések: