Megtöretve! Kilencedik fejezet. Élet az AIDS beteg gyerekekkel!

Repültem az Intézet felé. Tudtam, hogy ez a döntés az égből jött. Hogyan tudta meggyőzni az Úr a vezetőket nem tudom, de a két gyerek az enyém lett. Boldogan rohantam a kórházba. A főorvosnő és a titkárnő nagyon örült, mert ők engem szerettek volna a fiúk mellé.Nálam boldogabb ember akkor nem volt a földön! Ahogy néztem ujjongó arcomat a tükörben, százszor elismételtem: van két gyerekem,van két gyerekem! Ez aztán igazi isteni beavatkozás volt. Emlékszem két évvel azelőtt bemerítkezésem napján Isten azt mondta nekem, hogy sok fiam lesz és mind az Úr tanítványai lesznek. Persze nem hittem el. Megtérésemkor újra megfogadtam, hogy soha nem megyek férjhez. Ezért számomra az, hogy gyerekem lesz, lehetetlennek tűnt.Csak azért nem nevettem ki Istent, mert ismertem Ábrahám és Sára történetét, ahol a feleség idős korban fogant. Szóval számomra hiányzott az apa, és az én akaratom is. Így hát ez a nap egy prófécia beteljesedése volt. Akkor értettem meg, hogy Isten gondolatai magasabbak, mint a mi gondolataink, és ha ő eltervez valamit, az be is fog teljesülni. Addigi életem és döntéseim ennek az ellenkezőjét bizonyították!

Boldogságom határtalan volt! Elmondtam lelkipásztor barátomnak, hogy mi történt! Nem lepődött meg. Nyugodt hangon csak annyit mondott :egy hited legyen, hogy a gyülekezet mindenben melletted áll. Hittem neki,mert szavahihető ember volt.
Az idő őt igazolta.

Akkor még nem tudhattam mennyi nehézség lesz az életünkben! Azt gondoltam a világ összes embere velem örül, felbolydul  öreg bolygónk, és összes lakója rohan a segítségemre. Láttam magam előtt, ahogy megveregetik a vállam, sorban állnak ellőttem és gratulálnak. Hirtelen egy gondolat kúszott a többi közé.
Hol fognak tanulni? Legyintettem! Büszke lesz az iskola, mely falai, közé fogadhatja őket.

Elvégre olyan szépek, olyan édesek. Ó, a naivságom és elképzeléseim. Nem sok idő múlva minden porrá zúzódott. Beköltöztünk budai otthonunkba. A falakat újra tapétázták a barátaim. Az alapítvány vette az új mosógépet, fogorvos  barátnőm meglepett egy kávé-teafőzővel, a pásztorom egy porszívóval. Olyan emberek álltak mellém, akikre nem is számítottam. Bea aki ügyvédként már régóta segített nekem,és az ismerőseimnek,bemutatta az édesanyját Hédi nénit,aki a nagymamánk lett. Mindketten támogattak bennünket  rendszeresen. Hédi néni még a kevés nyugdíjából, egy HIV+fiúnak is adott időnként néhány ezer ft-ot. A lánya pedig nekünk. Kirándulásra, fogorvosi kezelésre, amire kellett. Intézte az ügyeinket is, csak úgy szeretetből.

Hozta mindenki amit tudott! Na, gondoltam, az élet milyen gyönyörű. Térden állva borultam Isten elé hálát adni! Az élet olyan csodás, a gyerekek meggyógyulnak, felnőnek,Istent fogják szolgálni. Jókedvemet senki, és semmi nem veheti el soha. Bementem Bátorkáért a kórházba, bepakoltunk egy taxiba és röpültünk haza.

Ahogy beléptünk a lakásba, épp hogy kifújtuk magunkat, Bátorka rám nézett és nagy komolyan ezt mondta: „ha nem úgy lesz minden, ahogy én akarom, visszamegyek a kórházba!” Néztem az apró kis legénykét, és nem tudtam, sírjak vagy nevessek. A hitem elszállt mindenestől. Gondolataimban emberek gúnyos kacaja hangzott. Nagyot sóhajtottam. Ha most engedek neki, egész életemben manipulálni fog. Elmagyaráztam neki, hogy ha most visszamegyünk, a te szobád másé lesz. Amíg nem látta ezt a saját szemével, nem hitte el.

De okos, tanítható gyerek volt már akkoriban is. Megértette, hogy veszített. Soha többé nem volt komolyabb baj vele. Mindig meg lehetett győzni a jóról. Épp, hogy kezdtem megnyugodni, meghozták Andráskát. Amint kettesben maradtunk, elém állt. Gyönyörű szemében tűz égett. Úgy nézett rám, mintha én lennék a legborzalmasabb ember a földön! Összeszorította a száját és csak annyit mondott: „soha nem fogok neked engedelmeskedni!”

Ezt az ígéretét ha lehetett, meg is tartotta. Úgy éreztem magamat, mint aki alól kihúzták a talajt.

Ember! Te nem vagy normális! Tudod, mit teszel? Öt év múlva tudtam meg,hogy az anyukája helyett büntetett. 

Gyorsan felhívtam mindenkit, akit csak tudtam. Szegény barátaim! Egy nappal előtte még áradoztam. Hosszú évekbe tellett, amíg megtanultam, hogy ne az emberek nyakába öntsem a problémáimat, ne essek pánikba. Tapasztalatlan és tudatlan voltam. Elkezdtem félni a gyerekektől.Este amikor lefektettem őket, mégis, csak a jó dolgokra tudtam gondolni. Arra, hogy milyen okosak, milyen gyönyörűek. A fiaim! Órákig ültem a szobájukban,és gyönyörködtem bennük.

Első este! Annyi szép is történt. Ahogy vacsoráztunk, mondtam valamit. Andráska elkezdett kacagni, de annyira, hogy leesett a székről. Életemben nem hallottam ilyen nevetést.

Szinte gyöngyök peregtek a szájából. Már régen elfelejtettem, hogy mit mondott a két fiú.Nem is gondoltam, hogy egyikük döntése nagyon megkeseríti majd az életemet! Néztem őket ahogy kipirultan feküdtek az ágyukban. A hold azon az éjjel úgy ragyogott, mint még soha. Éreztem,hogy miattuk kék az ég, nevetnek a csillagok.  Egyszer csak megértettem, mennyi szép van a világban. Lehajoltam  két nálamnál esendőbb lényhez, és minden teher, ami addig nyomta a vállamat, leesett rólam. Úgy éreztem valami új, valami szebb következik. Egészséges, boldog és megelégedett voltam. Azt hittem,  ha példamutató életet élek, ha kifejezem a hitemet a mindennapi életünkben, akkor majd ők is istenfélelemben élnek.

A Biblia szerint nem a betegség számít. Számtalan hívő ember élte  át a gyógyulás csodáját, vagy kaptak hosszabb életet betegen is.

Bíztam abban, hogy reményteljes jövő előtt állunk, és hogy oka van, hogy 2600 gyerek közül éppen ők vannak velem. Istennek biztos ,hogy célja van az életükkel!-tűnődtem.

Ez így is történt. Husz év alatt számtalanszor láttam, hogy emberek élete változott meg a két gyerek miatt. Oly sok szeretetet adtak másoknak. Aki megismerte, megszerette őket.

http://visszaavalosaghoz.hu/  http://messages.bibliaszol.hu/eredmenyeselet/